Író: Szappanos Gábor

Cím: A Királynő mélyén

Kiadó: Tarandus

Kiadás éve: 2011

Oldalszám: 192

Téma: történelmi, erotikus, kaland, szépirodalmi
Fülszöveg: Két mindenre elszánt, kéjvágyó kalandor mérkőzik egymással életre-halálra, hogy eldöntsék, melyikük az igazi. Ugyanis mindketten ugyanannak a több ezer éves irodalmi hősnek mondják magukat, aki sorra-rendre feltámad halottaiból. Először egy budai orgián hozza őket össze a sors, majd kétezer évet repülnek vissza a múltba, egy azóta letűnt kultúra központjába, a nabateusok lakta Petra városába…

Értékelés: 1,5/5 (És akkor jószívű voltam!)
Sajnos ez kegyetlenül befuccsolt. Megrázó élmény volt, amire nem készültem fel. „Bánkódom”, mert nem tudom, hogy hová tettem.

Borító: 3/5
Nem az az igen, akarom, de meg kell hagyni, hogy szép, megkapó. Ha valamit ki kell emelnem, akkor mindenképpen a borító mellett döntök.

Szereplők: 2/5
Se füle, se farka, kidolgozatlanok, a főhősön kívül szinte senkit sem ismerünk meg behatóbban. Gyulát meg nem is akarjuk megismerni, mégis muszáj. Mondanám, hogy mazochista vagyok, amiért elolvastam ezt a könyvet, de hiszem, hogy a belefektetetett energiám idővel megtérül. Kedvencnek az elszánt uralkodót a petrai királyt mondanám. Méltósággal menetelt végig a történeten.

Ez nem egy jó könyv. Voltak elvárásaim a regénnyel kapcsolatban, szeretni akartam, tekintve, hogy történelmi és erotikus, de mit kapunk, ha keverjük a kettőt? A próbálkozás nem rossz, az eredmény förtelmes. Minket, olvasókat pedig egyetlen kérdés tart lázban mindvégig: Hogyan lehet közösülni egy kockakővel?
Véleményem szerint az alteregó megjelenítése már Kosztolányi Dezsőnél sem működött, de úgy gondoltam gyerekes viselkedés lenne megítélni egy adott témakört egyetlen rossz tapasztalat alapján. Nem szokásom hasonlítgatni, de Esti Kornél történetei ehhez képest bizony a mennyországgal értek fel.
A szereplők közül ötöt emelnék ki. Allatot, a kockakövet, kinek szerepe mondhatni építő jellegű, mert egy kővel, ha mást nem is, de építeni lehet. Szindbádot, aki azt a feladatot kapja, hogy közösüljön ezzel az asszonyteremtménnyel, kezdtem sajnálni. Aztán rájöttem, hogy ez inkább vicces, mintsem siralmas. Kandúr Gyulát, mint főhőst, akinek dicsekvése kegyetlenül idegesített. Már csak azt vártam, hogy megállapítsa, nála nagyobb szex-mester nincs a földön, miként azt a vezetékneve is mutatja, Ő a Kandúr. Talithát, Petra királynőjét, aki üde fénypontként szolgálta ki főhősünk ágaskodó virtusát öven- hatvan oldalon keresztül, teret adva a városi orgiának, s megtestesítve a piedesztálra emelt fő látványosságot. Valamint a királyt, aki az egyetlen életképes szereplő volt az egész történetben.
Idegesítő továbbá, hogy negyven oldalon keresztül nincs párbeszéd. Helyette el kell viselnünk a főhős nagyzolását, s unalmas, terjengős mondatait.

„Eszembe jutott ugyanis, hogy egyszer, valamikor régen, amikor még félistenek és más mitológiai teremtmények népesítették be a földet, kóborlásaim során elvetődtem egy peloponnészoszi kis faluba, Kakóvatoszba, ahonnan látni lehetett a Taigetosz ormát – a spártaiak talán épp akkor taszítottak a mélybe félresikerült csecsemőket, mert mintha sírtak volna a nimfák az alkonyati naptól rozsdaszín erdő mélyén -, és egy kis tengerparti korcsmában a recinám mellé kértem öt szem olajbogyót.”

Nem vicc, ez egyetlen mondat, a többi meg ugyanilyen hosszú vagy ennél hosszabb.
Az egyetlen dolog, amit kiemelnék, hogy tetszett, az a védőborító. Kiváló tervezés, csak kicsit nagyon becsapja a szép dolgokra éhes szemet.
Később beláttam, hogy talán a műfaji besorolás a rossz. Ha ezt egy paródiakötetnek fogjuk fel, mert Kandúr Gyula erősen Krúdy Gyula (hogy Szindbádot ne is említsem), akkor talán nem is lenne olyan szörnyű, sőt esetenként szórakoztatóvá válna.
A mesei elemek ellen nincs kifogásom, de könyörgöm: Repülőszőnyegen visszautazni az időben az ókori Petrába? Találkozni egy teljesen véletlenül gonosz királlyal, aki arra ítéli főhőseinket, hogy életre-halálra szeretkezzenek a város két legmegátalkodottabb, legkiéhezettebb szajháival, akik közül az egyik egy kockakő? Olyan volt ez, mint a halak versenye a tengerben. Elől megy a csikóhal, a remény hal meg utoljára.
Az én fantáziámat továbbra is izgatja az a kockakő, nem tudom, ti hogy vagytok vele. Lehet mégis megnyert magának a könyv?
Kíváncsi vagyok, nektek hogy tetszett. Olvasásra fel!