Egy rossz tapasztalat örökre sutba vághat valamit. Nálam abszolút ilyennek számít a könyvtár. Nem szeretek könyvtárba járni, s onnan kivenni könyveket, mert azok nem az enyémek, s nem csinálhatok velük azt, amit akarok. Félreértés ne essék, hatalmas becsben tartom az én drágaságaimat. Régebben sokat jártam könyvtárba, de az már a Krisztus előtti időkben volt, s egyszer kegyetlenül leteremtettek. Hogy miért? A Harry Potter negyedik részéről volt szó, darabokban hoztam ki, s gészben vittem vissza. Itthon megragasztottam, s a 0 százalékról olyan hatvannyolcra javult fel az állapota... Erre: "Ez meg hogy néz ki? Biztosan nem ilyen volt, mikor kivitted! S egyáltalán miért van ez nállad, nincs benne a gépbe, hogy kivitted!" (Megjegyzem aznap áramszünet volt, mikor kihoztam!) Nos úgy néz ki, hogy jobb állapotban volt, mikor visszavittem... Lenyeltem a békát, s többé be nem tettem a lábam a könyvtárba. Most sem voltam, egyik ismerősöm lepett meg két könyvvel onnan, az egyik a Hex Hall, a másik pedig A mennyország várhat volt.

A borító sajnos nem keltette fel különösebben az érdeklődésemet, megmondom őszintén, nem tetszett. Ugyanaz a lány, mégis más, igazi tömegtörténet feltételezésére ad okot. Ahogyan a tartalom is. Az elesett kis boszorkány azt sem tudja mi fán terem egy prodígium... Na bumm... Aztán pedig kiderül, hogy Ő a világ leghatalmasabbja. Csodálatos!

A könyv hiába próbálja elhitetni az olvasóval, hogy jó nem az, olyannyira nem, hogy néhol átmegy fájdalmasan sokszorosított klisésorozatba. Mert hanyadjára jár le az a lemez, hogy a lány a rosszfiúba szeret bele? De a legidegesítőbb az, hogy hiába várjuk a nagy fordulatot, az eszeveszettül hatalmas csavart, a mű -az utolsó harminc oldalt kivéve- egy vontatott járműként mozog.

Sokszor estem abba a hibába, hogy rabul ejtettek a poénok, s hajlottam arra, hogy jónak tituláljam a könyvet. Aztán persze jött a hidegzuhany, a csúnya lányról kiderül, hogy valójában gyönyörű, a szép lány pedig azzal a fiúval jár, akibe a csúny lány, történetesen Sophie Mercer szerelemes.

A szereplőket tekintve Jenna, a vámpír aki minden nap ki van téva annak a veszélynek, hogy megdézsmálja "osztálytársait", a rózsaszínbe burkolt lány, kedves főszereplőnk szobatársa tűnt a legérdekesebbnek, de előrehaladva a lapokkal Őt is a lapos karakterek közé kellett besorolnom. A háttértörténete ígéretesnek hangzott, de miután kivonták a forgalomból, már nem állt érdekemben gondolkodni rajta.

A boszorkánytrió volt a másik fénypont, Elodie-val az élen, itt ha lehet titoknak titulálni, amit mindenki tudott, akkor mondhatni ez alakított picit az eseményeken. Talán Elodie volt a kedvencem, ha nagyon kötelező lenne választani egyet. A másik két delikvens is érdekesnek ígérkezett egy darabig, de aztán ők is ellaposodtak.

Archer, a fiú, akivel főszereplőnket bűntetőmunkára ítélik, megint igen lagymatagra sikeredett. Pedig, a regény elolvasása után felsejlik bennünk, hogy csesszus, mennyi mindent ki lehetett volna hozni belőle. Példának okáért ott van az a bizonyos halloweeni bál, ahol Sophie azt a bizonyos, gyönyörű pávaruhát viselte.

Bár igaz, hogy ez csak egy trilógia első része, a nyitány nagyon fontos, s itt bizony legtöbben nem azt kapják, amit várnak. Lehet, azért bírtam elolvasni, mert az agyam totál le volt fáradva. Egy ízig-vérig tiniregény, kegyetlenül gyenge romantikus szállal megspékelve. Ha valaki nem vár ennél a nyáltengernél többet,az nem is fog csalódni.

Ami nagyon tetszett:
- Egyértelműen a humor. Amit tud a könyv, azt azért nagyon tudja. Olyan ez, mint amiikor egyegy színész csak arra a bizonyos karakterre van kitalálva, de azt úgy hozza, mintha ráöntötték volna.
- Jenna és Elodie karaktere.
- Hogy nem taglalta tovább az eseményeket. Elsőre bőven elég volt ennyi.

Ami kevésbé tetszett:
- A borító, ha az nem fog meg, akkor nálam általában kaszát kap egy könyv.
- Az olvasó lebutítása, és a agy új, értelmetlen dolgokkal való zsibbasztása.
- Középszerű, elcsépelt karakterek.
- Egy olyan történet, amit már számtalanszor elmeséltek, csak más szereplőkkel, s mondjuk nem tudtak varázsolni... Vagy tudtak, példának okáért Harry Potter.
- A lehetőségek, amiket az író nem használt ki.
- Az elcsépelt, felesleges szerelmi szál.
- Az utolsó mondat. (Ekkor már tényleg megfordult a fejemben, hogy kihajítom a könyvet.

Azért olvasható volt a hibái ellenére is, egy 49-50% benne van, de csak azoknak ajánlom, akik erre a műfajra vannak berendezve vagy ngyon fáradtak...